Defibrillátorokat helyeztek el a Miskolc Holding és tagvállalatainál

A magyarországi lakosság körében a halálozási statisztikákban vezető helyen szerepel a szív eredetű elhalálozás.

Ezért a Miskolc Holding vezetése – a tagvállalatok vezetőivel egyetértésben – úgy döntött, hogy az újraélesztés napjához kapcsolódóan 15 darab defibrillátort vásárol a cégcsoportnak – mondta Dukai Zoltán vezérigazgató. A CardioAid-1 AED félautomata készülék egy magyar cég, az Innomed Medical Zrt. saját fejlesztése, használata pedig többszörösére növeli a túlélési esélyeket.

A könnyen kezelhető modern defibrillátor készülékek használatára, mind a 15 helyszínen újraélesztési oktatásban is részesültek a kijelölt munkatársak.

Az életmentő eszközök a Miskolc Holding és tagvállalatai telephelyeire kerültek, illetve a Mihő-Mivíz-Miskolc Holding Szemere utcai közös ügyfélszolgálatára is elhelyeztek egyet.

A Miskolci Városgazda alábbi telephelyein található CardioAid-1 AED készülék: Központi telephely  Győri kapu 48-50., Nádasréti telephely, Zsarnai piac, Szentpéteri kapui temető, Vasgyári temető és a Miskolci Állatkert.